2009. ápr. 21. 8:08 - írta Liliána

Azt álmodtam éjjel, hogy Anya telefonja tönkrement. Szegény nagyon szomorú volt miatta, úgyhogy varázsoltam rá új lezárót, hogy jó legyen. Anya ennek nagyon örült. Közben kiszaladtam a Kis-Nagyihoz a konyhába, mert Anya a telefonjával volt elfoglalva. El is meséltem Anyának, az álmomat és kérdezte, hogy más is volt-e benne, de nem emlékszem már rá.

 Képzeljétek, voltunk fotózáson! Anya azt mondta, hogy csináljam azt, amit a fotós bácsi mond, de nem igazán volt kedvem hozzá, úgyhogy inkább játszottam. A fotós ezt nem vette rossz néven és közben fotózott engem. Jó sokáig tartott és többször át is öltöztünk. Ezt a részét élveztem a dolognak, mert nagyon szeretek öltözködni és csinos ruhákat felvenni. Otthon is mindig keresek magamnak valami csinosat a szekrényben, de Anya nem örül neki, azt mondja hogy összetúrom a ruhákat :)

 

Nem sokkal később felhívták Anyát, hogy kész vannak a fotók, és elmentünk  érte együtt a Judithoz, aki a modellügynökségben van. Nekem nagyon tetszettek, és úgy láttam, hogy Anyának is. Csinált is nekem egy weboldalt Anya, ahova feltett a fotókból néhányat, és most már a barátaim is meg tudják nézni. Betettük ide a linkjét jobb oldalra, hogy bárki meg tudja nézni :)

 

Most megyek, mert oviba kell mennem!


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. ápr. 13. 10:46 - írta Liliána

Apa azt mondta, hogy ha nem rámolok össze a szobámban, akkor elküldi a húsvéti nyuszit. De én annyira utálok pakolni. Nem is én csinálok rendetlenséget, hanem a manók! Én csak játszok, és mire észbe kapok már rendetlenség is van.. persze a manók sehol, priccs praccs felszívódnak a lila ködben.

De Anya rendes volt és segített nekem rendet rakni, úgyhogy három óra leforgása alatt rend is lett. Néhány játékot eltettünk egy nagy zacskóba, és Anya azt mondta, hogy majd ezeket elvisszük a bölcsibe, mert ott örülnek neki.

Tegnap nem akartam aludni menni ebéd után, mert azt vártam, hogy mikor jön a nyuszi, de Anya azt mondta, hogy szólni fog amikor jön és pihenjek csak, úgyhogy végül lefeküdtem és valahogy el is aludtam. Amikor felébredtem, Anya és Nagyi kint beszélgettek az ebédlőben. Amikor bementem a szobámba, észrevettem, hogy a Nyuszi ott járt! Anya nem is szólt! Biztos azért, mert annyira beszélgettek. Azt mondta, hogy ő nem is vette észre, úgyhogy valószínűleg az ablakon jött be a Nyuszi. Hozott nekem hatalmas kifestőt és nagyon szép színes ceruzákat, meg állatkás sablonokat, amiket körbe lehet rajzolni. Ja, és hozott még sok csokit is, meg krétát, amivel a betonra lehet rajzolni. Délután le is mentünk kipróbálni és kiszíneztem egy padot vele :)

Szóval mégis eljött hozzám a nyuszi! Viszont ha jól láttam, Apának nem hozott semmit, mert ő rossz volt :P

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. ápr. 12. 20:23 - írta Liliána

Kedves Nagy Világ!

Még soha nem írtam blogot, de most anyukám segítéségével megkísérlem a dolgot. Anya azt mondta, hogy nagyon jó érzés lesz később visszaolvasni, hogy mik történtek velem, és hogy sajnálja, hogy eddig nem blogoltunk. De jobb későn, mint soha. Nem igaz?

Üdvözlet tehát a Nagy Világnak! Üdvözlet a Blogomnak, ami egyben a naplóm is lesz a következő időkben.


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!